A tereprendezéssel megkezdődött a Szamos ABC teljes átépítése
2024.05.28. 19:37:31Amint a mellékelt képeken is látható, megkezdődött a Szamos ABC teljes átépítése. Pontosabban nem is átépítésről van szó, ugyanis egy teljesen új bolt épül meg a városrész lakóinak kiszolgálására a Séd utcában, ahol helyet kap a posta is.
- 25 évvel ezelőtt nyílt meg a Szamos ABC, ami nagy öröm volt számunkra, akik régóra itt, a környéken élünk. Külön köszönet illeti Balsay István akkori városvezetőt, akinek a közbenjárása segítségével valósulhatott meg a beruházás – fogalmazott az örömteli esemény kapcsán Szigli István, a körzet önkormányzati képviselője.
Hozzátette: - Eljárt az épület felett az idő, három éve, személyes kapcsolataim révén sikerült elérni, hogy a felújítás gondolata felmerült a Coop Star vezetésében. Köztünk, a Pityer utcában él Németh Tímea, aki időközben a Coop Star régiós vezetője lett, az ő közbenjárásával tudtam egyeztetni dr. Rédei István vezérigazgatóval, aki bíztatott ,hogy van esély az ABC megújítására. Így jutottunk el odáig, hogy a 122 ABC közül kiemelt beruházássá vált ez a fejlesztés – foglalta össze az előzményeket Szigli István.
Régóta várt beruházás kezdődött meg tehát a napokban a tereprendezéssel a Séd utcában. Amint a tervrajzon is látható, nem a régi Szamos ABC épületét bővítik ki, hanem egy teljesen új bolt épül a Séd utcától távolabbra eső részen, a Rába utca irányában. A régi bolt helyén pedig új parkolóhelyeket alakítanak ki az autók számára. Összességében tehát sokkal komfortosabb körülmények várják majd a vásárlókat! Az ütemterv az, hogy a régi abc folyamatosan működik addig, amíg az új elkészül, majd azt követően bontják le a régit. Az átadásra várhatóan november végén kerülhet sor.
Egy ilyen volumenű beruházás mindig komolyabb tereprendezéssel kell, hogy kezdődjön, így történik ez ebben az esetben is. Az évtizedekkel ezelőtt, maguktól kihajtott, allergizáló nyárfákat szükséges volt kivágni, hogy a nagyobb épület elférjen és legyen hely a térköves parkolóknak is.
A fejlesztés eredményeként nem csak egy korszerű, minden vásárlói igényt kielégítő boltot kapnak a városrész lakói, hanem egy új postát is, amely a bolt eladóteréből lesz megközelíthető, így lehet biztosítani azt, hogy akár est 6 óráig is üzemelhessen itt a postai szolgáltatás.
Szigli István önkormányzati képviselő reményei szerint a jelentős, mintegy fél milliárdos beruházást, sokan vártak már a környéken. Ez a beruházás, éppúgy, mint a bölcsőde építése, jól mutatja a városrész folyamatos fejlődését, és frappáns válasz azoknak, akik szerint nincs fejlesztés a városrészben. A két beruházás összértéke eléri az egymilliárd forintot.