Szavazás
Igénybe venné-e a szárazréti vasúti felszállási lehetőséget?
Igen, mindenképpen, jó lehetőségnek tartom
Ha ezzel be tudnék jutni a városba, akkor gyakran használnám
Csak akkor, ha az érvényes buszbérletem érvényes lenne és nem kéne külön fizetnem
Szerintem felesleges itt megállót kialakítani, mert a helyi busszal vagy a saját kocsijával jár mindenki
Hamvába holt ötletnek tartom
Legfrissebb hírek
Amiről (nem) beszélnek
 
A gyógyítás fellegvára
Eseménynaptár

Ügyfélszolgálati sarok, nyomtatványok
 
Kedves Lakótársaim!
  
Örömmel értesítem Önöket, hogy a Feketehegy- Szárazréti Közösségi Házban létrehoztuk az „Ügyfélszolgálati Sarkot”, amely a képviselői fogadónapokon áll
az Önök rendelkezésére. Itt személyesen is átvehetőek azok az űrlapok, melyek kitöltése az első lépése az ügyintézés megkezdésének. Ezeket a kitöltött nyomtatványokat természetesen a Polgármesteri Hivatalhoz kell eljuttatni, az érdemi ügyintézés ott zajlik majd.
 
Aki szeretné, ide kattintva le is töltheti az említett nyomtatványokat.
 
Ügyfélfogadás a közösségi házban: Hétfőn 16-18 óra, Szerdán 8-12 óra, Csütörtökön 16-18 óra, Pénteken 8-12 óra között.
 
Célunk szerint ezzel a Városrészünkben élők jobb tájékoztatása, és ügyeik gyorsabb intézése válik lehetővé.
 
A nálunk személyesen átvehető, beszerezhető nyomtatványok, információk:
 
1. Bejelentkezés iparűzési adó hatálya alá (Egyéni vállalkozó; Társaságok részére)
2. Bevallás belföldi frsz. gépjárműadó utáni adófizetési kötelezettség változáshoz (Csak mozgássérültek részére!)
3. Kérelem adóigazolás kiállításához
4. Kérelem túlfizetés átutalásáról (Helyi adóknál!)
5. Adatlap önkormányzati bérlakásra várókról
6. Átmeneti segély iránti kérelem (Egyszeri átmeneti segély; Gyógyszertámogatás)
7. Kérelem a krízishelyzetbe került személyek támogatásának megállapításához (Határidő: 2010.01.31.)
8. Lakásfenntartási támogatás iránti kérelem (Jövedelem aránya és lakásfenntartás kiadása szerint)
9. Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítása iránti kérelem (TB. járulék átvállalása)
10. Kérelem a család jövedelmi helyzetéről szóló igazolás kiállítására az étkeztetés igényléséhez (Beszerezhető a gondozási központoknál)
11. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság iránti kérelem (Családosok, egyedülállók részére)
12. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás iránti kérelem (Negyedévente adható!)
13. Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására
14. Kérelem a közgyógyellátás megállapítására (alanyi és normatív támogatás)
15. Kamatmentes kölcsönsegély iránti kérelem (Lakbér, közüzemi díj hátralék, gyógykezelés, közműre való rákötés eseteiben)
16. Nyugdíjasok időszakos átmeneti segély iránti kérelem (Határidő: 2009.dec.31.)
17. Befizetési csekkek (Gépjárműadó, Iparűzési adó, Késedelmi pótlék)
18. Nyilatkozat személyi adatokról (Személyes költségmentesség, vagy illeték feljegyzési jog engedélyezéséhez)
19. Meghatalmazás (Meghatalmazó helyetti eljárásra, képviseletre)
20. Kérelem a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről (Határidő: 2010. január 01.- április 30. között)
21. I. fokú orvosi szakvélemény a 164/1995. (XII.27.) kormányrendelethez (Mozgássérültek parkolási kártya igényléséhez)
22. Tájékoztató az Okmányiroda feladatairól
 
 
 
Az érdemi ügyintézés továbbra is személyesen, az Önkormányzat Irodáiban történik!
 
1. Ügyfélszolgálati Iroda (Kossuth L.u.) Tel.: 537-244; 537-245; 537-219; 537-255
Ügyfélfogadás: Hétfő- Kedd- Csütörtök: 8-16 óra, Szerda: 8-18 óra, Péntek: 8-12 óra
 
2. Adóiroda ( Várkör út 1/A) Tel.: 537-281; 537-284; 537-278; 537- 283
Ügyfélfogadás: Hétfő: 13-15 óra, Szerda: 8-12, és 13-18 óra, Péntek: 8-12 óra
 
3. Okmányiroda ( Dr. Koch L. u. 4/B. ) Tel.: 515-325 (Telefonon előjegyzési lehetőség!)
Ügyfélfogadás: Hétfő: 12.30-15.30, Kedd: 7.30-11.30 és 12.30-15.30, Szerda: 7.30-11.30 és 12.30-17.30, Csütörtök: 7.30-11.30 és 12.30-15.30, Péntek: 7.30-11.30 óra között.
  
Várjuk szíves megkeresésüket! 
 
Tisztelettel:
 
Szigli István
Feketehegy- Szárazrét
területi képviselő,
az Önök képviselője
 
Elérhetőségeink:
 
Tel./fax: +36-22/50-33-88
Tel.: +36-22/50-33-89
Mobil: +36-20/4391-881
+36-30/5400-996
E-mail: szfvar@feketehegyszarazret.hu
szigli@feketehegyszarazret.hu
szigli.istvan@szekesfehervar.hu
 
Oldal nyomtatása