Blog
2010. 08. 07. 14:31:32
A külvilág számára mindig csak arról esik szó, hogy miért nem indul meg az elkerülő út építése, s a megszólalók általában egy külső, tőlük független tényezőt jelölnek meg okként. Pedig a háttérben az elmúlt időszakban a baloldal szereplői közül többen minden lehetséges fórumon hátráltatták az út megtervezését, komoly üzleti érdekeik miatt.
2010. 02. 11. 16:55:32
Keresztények és a választások
Szabad-e politizálni az egyháziaknak? (Gyóni András)
Válasz a kérdésre:
II. János Pál a világi hívők küldetéséről – P. Szabó Ferenc jezsuita atya a Vatikáni Rádióban elhangzott jegyzete nyomán Gyóni András kiemeléseivel
2010. 02. 07. 19:24:07
Bemutattuk a városrész új honlapját a sajtó képviselőinek is, s ezen a sajtótájékoztatón érkezett hozzám egy kérdés: felhasználom-e kampányra a honlapot? A válaszom természetesen igen volt, hiszen egyetlen képviselő sem mondhatja azt, hogy nem kampányol. Egyébként a kampányhoz nem feltétlenül kell negatív felhangokat társítani...
2010. 01. 29. 15:11:12
Annak idején, amikor kiderült, hogy Székesfehérvár több mint hárommilliárd forintot nyert a Vörösmarty Színház felújításához, mindenki örömmel vette a döntést. Az első örömbe később, a konkrét felújítási munkák alatt és után némi üröm is vegyült. Mint ugyanis kiderült, nem az építési engedélyben foglaltak szerint zajlott a kivitelezés, közben folyamatos áttervezés is történt, ennek is "köszönhető", hogy a 2005 decemberi nyitóelőadáson még jogerős használatbevételi engedélye sem volt a teátrumnak. Többen felvetik, nincs már nagy jelentősége annak, hogy ezzel a kérdéssel a felújítás után évekkel foglalkozunk, hiszen a színház - számtalan műszaki nehézség árán ugyan, de - működik. Ugyanakkor véleményem szerint a fehérváron élőknek joguk van megtudniuk, milyen körülmények között készült el a rekonstrukció, s joguk van elgondolkodniuk is azon, ennek vajon tényleg így kellett történnie? Miért alakulhatott úgy, hogy vastag papírköteget tesznek ki a garanciális hibák (egyesek szerint üzemeltetésbeli hiányosságok miatt)? Ezen kérdések megválaszolásához a városfejlesztési bizottság elnökeként a szakemberek segítségét kértem, akik hatósági, szakmai oldalról adnak - megítélésem szerint -választ a felmerült kérdésekre.
2010. 01. 29. 14:37:06
Mivel tudomásom szerint 2009 végére sem változott jelentősen a rendőrség helyzete, ezért 2009 decemberében újólag kértem, hogy a rendőrkapitány számoljon be, ami meg is történt. Ehhez _ a téma fontosságára tekintettel _ még a napirendek előtt kívántam hozzászólni, ám polgármester úr az SZMSZ-re hivatkozva ezt nem tette lehetővé. Így a 2009 december 17-ei közgyűlésen napirendre került a rendőrség beszámolója, melyhez a következőket fűztem hozzá:
2010. 01. 29. 14:22:02
A székesfehérvári önkormányzat minden évben meghallgatja a városi rendőrkapitányság beszámolóját. Így történt ez 2009 áprilisában is, amikor felszólalásomban a következőket mondtam el:
2010. 01. 29. 10:02:17
Vannak olyan történések, olyan szituációk, melyekről sem a tévéhíradóban, sem az újságok hasábjain nem számolnak be. Nemcsak azért, mert a média képviselői sem lehetnek ott mindenütt, hanem azért is, mert a város életét, fejlődésének irányait meghatározó döntések gyakran valóban zárt ajtók mögött, néhány résztvevő megbeszélése alapján dőlnek el, s ezekről az egyébként igen fontos háttérdöntésekről nem szoktak írni. Itt van például mindjárt a börgöndi repülőtér kérdése: lassan másfél évtizede találgatjuk, épül-e valami az egykori katonai légikötő helyén, vagy csak „sima” ipari parkot hoznak majd létre a helyszínen?
2010. 01. 20. 10:27:32
Vannak olyan történések, olyan szituációk, melyekről sem a tévéhíradóban, sem az újságok hasábjain nem számolnak be. Nemcsak azért, mert a média képviselői sem lehetnek ott mindenütt, hanem azért is, mert a város életét, fejlődésének irányait meghatározó döntések gyakran valóban zárt ajtók mögött, néhány résztvevő megbeszélése alapján dőlnek el, s ezekről az egyébként igen fontos háttérdöntésekről nem szoktak írni. Itt van például mindjárt a börgöndi repülőtér kérdése: lassan másfél évtizede találgatjuk, épül-e valami az egykori katonai légikötő helyén, vagy csak „sima” ipari parkot hoznak majd létre a helyszínen?
Vannak olyan történések, olyan szituációk, melyekről sem a tévéhíradóban, sem az újságok hasábjain nem számolnak be. Nemcsak azért, mert a média képviselői sem lehetnek ott mindenütt, hanem azért is, mert a város életét, fejlődésének irányait meghatározó döntések gyakran valóban zárt ajtók mögött, néhány résztvevő megbeszélése alapján dőlnek el, s ezekről az egyébként igen fontos háttérdöntésekről nem szoktak írni. Itt van például mindjárt a börgöndi repülőtér kérdése: lassan másfél évtizede találgatjuk, épül-e valami az egykori katonai légikötő helyén, vagy csak „sima” ipari parkot hoznak majd létre a helyszínen? Az egyszerű állampolgár sajnos nem láthat bele a reptérre vonatkozó szerződésbe, pedig _ véleményem szerint _ közérdek, hiszen a város vagyonáról van szó. Sokat arról sem tudunk, mikor épül majd valami az évek óta elkerített murvás parkoló helyén, vagy hogy mi történhetett a Vörösmarty Színház botrányos utóéletű felújítása alatt. Blogomban éppen az ilyen esetekkel szeretnék foglalkozni, s a kedves olvasó elé tárni azokat a valós információkat, melyre a városfejlesztési bizottság elnökeként és egyben területi képviselőként _ úgy gondolom _ van rálátásom. Célom a tisztánlátás segítése, annak megértetése, hogy mi volt, mi van egy-egy későbbi döntés hátterében. Az elkövetkezendő időszak sem lesz egyszerű, hiszen a kampányban sok vádaskodás, sok igaztalan, minden alapot nélkülöző híresztelés is szájra kap. Ez a blog a tisztánlátást, a hiteles tájékozódást próbálja segíteni.
Természetesen várjuk a hozzászólásokat, az érdemi, építő kritikájú megjegyzéseket. A személyeskedő, személyiségi jogokat esetlegesen sértő hozzászólásokat azonban nem kívánjuk megjelententi, mert azt szeretnénk, hogy ezen a honlapon valóban a közösség épülését segítő, támogató hozzászólások gyűljenek össze, melyek segíthetnek a képviselőnek abban, hogy a városrész lakóinak érdekeit még jobban megjeleníthesse, képviselhesse a városi közgyűlésben!
címkék:
döntések (1), építési engedély (1), feketehegy (1), felújítás (1), golyóálló mellény (1), kamera (1), magánvélemény (1), rendőrség (1), reptér (1), színház (1), térfigyelő (1), visszásságok (1)






